A nyár kellős közepe, tenger és jóga. Na meg egy vidám, aktív csapat, hogy igazi feltöltődés legyen. Mert így szeretjük. A nyár közepén, kiszakadva a hétköznapokból elvonulunk a tengerhez jógázni, SUP-ozni, sziklákról vízbe ugrálni, kirándulni, lubickolni, csokibarnára sülni, mert ez a tábor, a Mosoly-Om tábor egy jógikus köntösbe bújtatott vidám nyaralás, ahol egyszerre töltődhetsz testileg és lelkileg is. Amit egy gyönyörű sziget, a Nap éltető sugara, a tenger ölelése, és amit egy elvonulás jógával, kirándulásokkal és vidám, elfogadó közösséggel adhat, az mind benne lesz a táborban. A legeslegjobb időben megyünk. Pont két teljes hétvége és a közte lévő hét, mindez a nyár közepén, amikor még a vízben is izzad az ember strandolás közben. Időpont: 2023.07.28. Péntektől – 2023.08.06. Vasárnapig. Program (napi bontás később): A tábor vázát Patandzsali jóga-szútrái szerinti „igázás” nyolc tagja adja, vagyis az „elme elcsendesítésének” nyolc lépcsőfokán lépdelünk végig. A Jama és a Nijama különböző aspektusaitól indulva fizikai, energetikai és mentális gyakorlatokon keresztül igyekszünk a nyolcadik, azaz a Samadhi közelébe jutni. Ebben a folyamatban minden napot hozzárendelünk majd egy-egy „lépcsőfokhoz”, és bár a fizikai ászana gyakorlás a mindennapjaink része lesz, a többi aspektusban napról napra követjük majd a Patandzsali által megjelölt utat. Tehát a tábor jógikus része egy jóga tanfolyammal lesz egyenértékű, ami alkalmas lesz arra, hogy a kezdők számára utat mutasson a jóga néha kuszának tűnő erdejében, haladók számára pedig összefoglalóként segítse az elmélyülést. Helyszín: A szállásunk Horvátország déli partjainál fekvő egyik szigeten, Hvar-szigeten, a „Kis Velencének” becézett Vrboska nevű varázslatos kis településen lesz teljesen felszerelt 2-4 fős apartmanokban. (Klíma, konyha, hűtő, edények, tányérok, ágynemű a felszerelésben benne van, de törölköző szükséges.) Utazás: A legegyszerűbb és legolcsóbb megoldás Flixbus és a vonat egyénileg Budapest és Split között közvetlen járatokkal. Természetesen telekocsik szervezésében segítek, és megnézzük majd a kisbusz bérlés lehetőségét is. Árak: A 10 napos (9 éjszaka) jógás élménytábor részvételi díja, ami magába foglalja a szállást, az idegenforgalmi adót, a jógákat és egyéb programokat: 130000 Ft/fő. Ahol külsősöket, vagy külső járművet, eszközt veszünk igénybe, természetesen az opciós és önköltséges lesz. Helyed a táborban 80000.-Ft/fő előleg megfizetése esetén biztosíthatod legkésőbb Júliusig. A fennmaradó összeget érkezéskor is fizetheted! Étkezés: A tábor alapból önellátó, de napi egy meleg étellel kedveskedünk, azaz lesz közös ebéd. Egyszerű, gyorsan elkészíthető, könnyű húsmentes...
Read MoreApartmanok
- Szálláshelyek három apartmanházban
- 10-es Harry Potter apartman
- 11-es Párizs apartman
- 12-es vintage apartman
- 14-es tenger apartman
- 22-es Buddha apartman
- 24-es indiai apartman
- 31-es Hold apartman
- 32-es Nap apartman
- 33-as oliva apartman
- 34-es Levendula apartman
- 211-es apartman
- 212-es apartman
- 213-as apartman
- 221-es Bohó apartman
- 222-es velencei apartman
- 223-as mediterrán apartman
- 311-es Japán apartman
- 312-es, Indián apartman
- 313-as afrikai apartman
- 314-es apartman
- 315-ös Beach House apartman